Rólam

Wenzl Bori vagyok. Mindig is vonzott a képzőművészet és a zene. Szerintem soha nem késő elkezdeni valamit tanulni és át/tovább képezni magunkat, ha szeretjük azt a tevékenységet, főleg, ha önmagunk és mások örömére is alkothatunk…

A zenetanulást (szaxofon) és a hobbi-zenélést felnőtt fejjel, egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem el. Diplomamunkámat a zenepedagógiai módszerek matematika-oktatásában történő alkalmazásáról írtam (matematika tanárként végeztem az ELTE-TTK-n, 2003-ban). A matek oktatás számomra egy hivatás, azóta is tanítok (jelenleg már csak magánórák keretében).

Gyerekkorom óta számos kézműves technikát kipróbáltam, melyek közül a nagy szerelem az üvegfestés és az ytong-szobrászat lett. Mindkettőt autodidakta módon kezdtem elsajátítani: az üvegfestés kb. 25 éve, az ytong-faragás kb. 10 éve került képbe.

 

A szimmetria és harmónia matematikai-pedagógiai szempontból is érdekelt, többek között ezért is írtam meg 2006-ban a Játékos szimmetria című könyvem.

 

Kézműves portékáimmal 2009 óta jelen vagyok a Meskán, több felhasználónévvel is (Boriboszi, Borbi Műhely), de éreztem, hogy tovább szeretnék lépni, és felvetődött bennem a saját márka ötlete. 2016-ban új lendületet vettem: egyre több új, egyedi mintát terveztem, elsősorban mandalákat, kifejezetten üvegfestéshez, és elkezdtem kísérletezni a különféle festékekkel, eszközökkel, és körvonalazódott bennem, hogy mit is szeretnék igazán: így született meg a Mandala Pont.

2017-ben Palocsay Andrea üvegfestőművész több tanfolyamán is részt vettem, hogy tovább képezzem magam. (Anda gyönyörű és életteli munkái, valamint maximalizmusa inspirálóan hatottak rám, technikai tudását nagy odaadással osztotta meg, amit hálásan köszönök!)

Az utóbbi 2 évben az alábbi publikációk jelentek meg a munkáim kapcsán:

Delux blogon: Teremts harmóniát otthonodban mandalával

Szépítők Magazinban: Mandala Pont – az üvegre festett harmónia. Egyedi enteriőrszépítő faliórák, színnel, lélekkel.

Az üvegfestett óráimmal, faliképeimmel, fényfogóimmal megfordultam néhány vásárban is, mint például a Múzeumok Éjszakája  (a Magnet Közösségi Házban) vagy a MagNet Évadnyitó Élménynap, I. Nyári Spirituális Fesztivál a dinnyési Várparkban, Ásványbörze a Lurdy Házban, PostArt Market (Budaörsön), Érdi Nyitni-Kék, ahol az érdeklődők-vevők pozitív visszajelzései újra és újra megerősítettek abban, hogy jó úton haladok, és érdemes folytatnom az üvegfestést.

Termékeim zsűriztetése még várat magára, de érzem, hogy hamarosan ennek is eljön az ideje...

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információkat az Adatvédelmi nyilatkozatban olvashatsz.

Impresszum:

Szolgáltató neve: Wenzl Borbála egyéni vállalkozó

Szolgáltató székhelye: 2040 Budaörs, Baross u. 13.

Szolgáltató elérhetősége: mandalapont@gmail.com

Nyilvántartási szám: 10570277

Adószám: 64570769-1-33

NAIH-szám: NAIH-120598/2017.

Területi illetékes Iparkamara: Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara

Tárhelyszolgáltató adatai: wix.com. Inc. Cím: 6350671 Tel Aviv, Namal 40. Izrael

  • Facebook - Grey Circle
  • Instagram - Grey Circle

© 2017-2020 Wenzl Bori

Minden jog fenntartva.